2010. január 25.-én indultunk neki a sítábornak mi, a SZIE- ABK harmadéves testnevelés szakos hallgatói. 5 napig élvezhettük a síelést a Mátrában, pontosabban Mátraszentistvánon. Két település Mátraszentistván és Mátraszentlászló között terül el a Sípark, mely kihagyhatatlan élményt biztosít az odalátogatóknak. Kilenc változatos sípálya közül választhatnak a síelők, az izgalmas ívek és a szelíd lankák közül mindenki megtalálhatja a kedvére valót. 6 db modern lift áll a síelők rendelkezésére: 2db csákányos sílift, 4 db korongos lift és 2 db „köteles” kislift.Szabadidőnkben betértünk a park területén található Hóhatár Hüttébe vagy a Hóhányó Rönkbárba. Kedvünk szerint belekóstolhattunk a palóczok, a szlovákok vagy a hütték jellegzetes gasztronómiai finomságaiba vagy felmelegíthettük magunkat egy forró ital kíséretében. Mindeközben élvezhettük akár a csodálatos kilátást is a kiépített teraszokon.Mint mindenki más mi is a síóvodában kezdtünk az alapok elsajátítása érdekében. A pályán „találkozhattunk” SunKid mesefigurákkal amik szerepet játszottak a kezdeti manőverezések megtanulásában. Az első síliftes élménnyel is gazdagabbak lettünk a „köteles” Baby-lift által. Már az első nap tovább is léptünk egy nagyobb pályára, ahol már rendesen ragaszkodnunk kellett a léceinkhez. Persze nálunk is voltak gyakorlott síelők, akik elég hamar átadhatták magukat a száguldás örömének. A kezdeti nehézségek után, amit a változatos esések tarkítottak a végére már mindenkinek sikerült biztonságosan lesiklania. Sőt elhagytuk az alappályákat és a nagyobb nehézségű kék pályát kezdtük meghódítani. Ahogy teltek a napok egyre természetesebbé vált a síelés, és ami a legjobb, hogy már többségben a piros pálya sem jelentett nekünk életveszélyt. Időközben lehetőségünk nyílt például a snowboard kipróbálására is. E téren is pozitív élmények születtek, bár ezért is esni kellett párat. Hát igen az esések mindenhol megfigyelhetőek voltak, síelés közben, snowboarddal, sőt néha még a felvonók is nehézséget okoztak. Személy szerint én a csákányos felvonóval ismerkedtem meg, közelebbről ami utólag elég viccesen hat. Az ilyen kellemetlenségek mellett legalább az időjárás mellettünk állt, habár az utolsó előtti nap beborított minket a havazás, ami magában nem is jelentett volna problémát, ha nem társult volna mellé iszonyatosan hideg szél orkán. Mindez egyben már kicsit sok volt. Szerencsére nem tartott egész nap a zimankó és a délutánunk már nyugodtan telt jégkocka szindróma nélkül. Mókás hangulatot teremtett a hernyózás, mikor Tanár úrba kapaszkodva kígyóztunk le a lejtőn. Mivel senki nem vállalata a vezérhernyó szerepét, ezt mindig Tanár úrra hárítottuk és elég sok kört „végigjátszattunk” vele. Utolsó napunk izgalmas megmérettetéssel zárult, mondhatni versenylesiklással, természetesen közben bójakerüléssel. Mindenki ki akarta hozni magából a maximumot, ami csöppet elnyújtotta a versenyt. A fennmaradó időben, mindenki szabadon élvezhette a Sípark nyújtotta lehetőségeket.
Utolsó hazabuszozásunk alatt történt az aznapi verseny eredményhirdetése. Mindenki megkapta a megérdemelt oklevelet és a hozzá tartozó csokikát is. Megkaptuk a kellő elismerést is, amit Szőke Péter Tanár úr szavaival támasztanék alá. Őt idézve: „A Szent István pálya rendszerben minden pályát kipróbáltunk! Jó a feketét nem, de az nem is működött, úgyhogy csak azért nem, mert nem működött!”
Úgy vélem ez méltó zárása volt ennek a hétnek és mindenki sok élménnyel zárhatta le magában a sítábort.
AJÁNLOM AZ OLDALT
